T. Lukács Ágnes

Budapest, 1975.11.17.
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

T. Lukács ÁgnesRajzolni az általános iskolában kezdett el Szalkári Rózsa festőművész, rajztanár irányítása mellett. Kezdetben kerámiázott. 1989-ben a Természetbarát Szövetség által meghirdetett országos pályázaton első helyezést ért el "Barlangtúra" című kerámiájával.

A középiskolát a Könyves Kálmán Gimnázium rajz-és művészettörténet szakán végezte el 1994-ben (Tanárai: Permay Éva, Raszler György)

1996-ban szerzett mesteroklevelet; a szakmája: könyvkötő könyvrestaurátor.

1993 óta folyamatosan kiállít. Eddig több mint 50 kiállításon szerepelt alkotásaival sikerrel, ebből 20 önálló volt.

Tagja a több mint ezer főt számláló (nemzetközi) Művészetbarátok Egyesületének (elnökségi tag)1994-től 2000-ig a Független Magyar Képzőművészeti Szalonnak (vezetőségi tag-ifjúsági titkár)  és a Corvin Képzőművészeti Galériának. 1989 óta verseket is ír a képeihez, melyek több könyvben, újságban, antológiában jelennek meg rendszeresen. Kiállításai megrendezésekor saját verseit is megtalálhatjuk a képek alatt.

A tavalyi évben az  EST FM rádióban, a "Sárkány lehellete" című irodalmi műsor keretében közel három órás beszélgetés alkalmával mutatták be a művésznőt, munkáit, olvasták föl a verseit. Nagy sikerű élő műsor volt, melyet a hallgatóság nagy számú telefonjai és email-jei is igazoltak.  

2002-ben a magyar ATV-ben mutatkozott be a nézőknek, közel egy órás kortárs művészeti műsor vendégeként.

A grafika az erőssége, de olaj és akvarell képeket is készít. Többféle technikát kipróbált és kipróbál. Folyamatosan jelentkezik új művekkel, kísérletező alkat. Sokoldalú, érdekes, egyéni stílusával mindig meglepi a tárlatlátogató közönséget. A kiváló rajztudás és az ötletgazdag művészi kifejezés fontos elemei művészetének. Néhány kiállításán bemutatott díszes bársony- és bőrkötésű könyveit, mappáit, táskáit és restaurált bibliáit is láthatta a közönség. Absztrakt, nonfiguratív és szürrealista, színes képeket, grafikákat is készít.

Az utóbbi években kidolgozott egy új technikát, melyet grafikarc-nak nevezett el. Ezt az egyedülálló, különleges technikát Magyarországon csak ő képviseli. A technika a rézkarc sajátosságait használja ki. A kép egy három rétegű lemezre készül (karton, ezüst réteg, fekete bevonó réteg) és három dimenziós hatást keltve tárulnak a formák a nézőközönség elé. A kiállításokon, ezekkel nagy sikerrel szerepelt és folyamatosan elismerő kritikákat kap.

Fiatal kora ellenére rendszeresen szerepel a médiákban. Kiállításainak megnyitóin rengeteg újság és több televíziós csatorna is rendszeresen képviselteti magát. A megnyitókra remek műsorokat, koncerteket is szervez. A Művészetbarátok Egyesületében is, mint elnökségi tag jelentős szerepet vállal az új tagok toborzásában és a kiállítások, ünnepi megnyitó műsorok szervezésében és mint műsorvezető is debütált.

Jelenlegi munkái ízlésesen erotikusak feltűnően emberközpontúak. Fő témája az érzelem annak minden formája és megnyilatkozása. A férfi-nő kapcsolat, a barátság, a szerelem, a család, fájdalom, magány stb. és azok az érzések, amelyekre ember képes.

Közel 100 képe van gyűjtőknél külföldön és itthon egyaránt és majdnem ugyanennyi magántulajdonban. Rendelésre is készít képeket egyéni elképzelések alapján.

A művésznőről írták:

"Nagyon nagy öröm egy ilyen tehetség jelöltet pártfogolni és segíteni kezdő lépéseit. Figyelemre méltó a grafikai tudás, a festői színvilág mellett a versek mondanivalója? Legyél mindig az alkotó és teremtő emberek társa, segítője. Mutasd meg magad annak, ami belül vagy. Ha így viselkedsz az ÉLET útvesztőiben, mindig szeretettel fognak emlegetni a közéletben az emberek" (Bíró Endre, a Family Kiadó és Nyomda felelős vezetője) 1995

"T.Lukács Ágnes műfaja sokféle, sokoldalú. A grafika az erőssége, amelyben egyedi megoldásokat keresve rátalált az apró pontokból felépített képekre. Az első kiállításain zömmel ilyen képek voltak. A második kiállítására új sorozattal rukkolt ki, a könyvkötészetben megtanult technikát tovább fejlesztve a könyvek előzéklapját benépesíti képzeletbeli lényekkel, tehát grafikával. A harmadik kiállítására fedezte fel a fémlapra karcolást, ami szerinte: grafikarc. Egyedi mert nem sokszorosítható. A negyedik kiállításán a Santoríni szigetén eltöltött forró nyár ihlette olajképeit látjuk" (Szalkári Rózsa festőművész-tanár)  1996

"Első kiállításait a Művészetbarátok Egyesülete szervezte. Irodalmi pályázatokon is szerepelt, írásait díjakkal is elismerték. A képek kiváló rajztudásról, érzéki lelkivilágról vallanak. Megfogalmazásukat, mondanivalójukat érti a tárlatlátogató közönség. A kiállítás azt mutatja, hogy T.Lukács Ágnes keresi a helyét a magyar képzőművészetben. Vándorol a különböző technikák és stílusirányzatok között. Ez azért is érthető, mert alig van túl a huszadikon. Kora, tehetsége és szerénysége a jövő nagy reménysége." (Geröly Tibor, a Művészetbarátok Egyesületének elnöke)   

"Teljes szívét, lelkivilágát, érzékiségét karcolja fémbe, megmutatva a világnak, nekünk belső énjét. Nyílt és őszinte. Éppen ezért szeretem képeit. Az érzések átélésének intenzitása egyedi. E képek T. Lukács Ágnesről szólnak és arról, amit a képekkel üzen nekünk. Grafikái emberközpontúak, emberi érzéseket, hangulatot fejeznek ki úgy, hogy nem kell megmagyarázni azokat. Több esetben fényképszerűen, átszűrve saját személyiségén keresztül ábrázolja a témát. ... A képek tartalma ismerős számunkra, emlékeinkből hasonló érzéseket találhatunk sohasem harsány. Így ábrázol huncutot, pajkost, kihívót, érzékit sőt erotikusat, nyugalmat árasztót, kétségbeesettet, szemtelent, játékost. Érdemes elidőzni előttük, felismerni a bennük létrehozott feszültséget. Szinte szétfeszítik az egy kompozícióba zárt világot. Fémbe karcolt városképei különös fényben ragyognak, tökéletes rajztudással mesterművé állnak össze." (Sárkány János- népművelő, Művelődési Központ Galériája - Lenti)

Jelentősebb önálló kiállítások:

1993       Pataky István Művelődési Központ Könyvtára
Ady Endre Művelődési Központ Galériája
1994     Az N.J PRO HOMINE Alapítvány saját alkotású irodalmi mű pályázaton V. helyezést ért el
Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesület Kiállítása
Művészetbarátok Egyesülete éves tárlat
1995       Az "Idő nem áll meg" című verseskötetének megjelenése
SZDSZ Székház
József Attila Művelődési Központ
1996    Bocskai Galéria
Pataky István Művelődési Központ Galériája
1997    MSZMP Székház
Mazda Szabó Autóház
1999     Articsóka Étterem
Pataky István Művelődési Központ Galériája
Xantus János Művelődési Központ -  Győr
2000      Párizs Kert Étterem
Pataky István Művelődési Központ Galériája
Mazda Szabó Autóház
Xantus János Művelődési Központ  - Győr
2001    Letenyei Művelődési Központ Galériája - Letenye
Pataky István Művelődési Központ Galériája
2002    Nemzeti Tankönyvkiadó
Pataky István Művelődési Központ Galériája
Művelődési Központ Galériája - Lenti
Gutenberg Művelődési Ház
2003   Plaza Galéria - Pécs

Jelentősebb újságcikkek, kritikák, rádióműsorok:

- Szövetség Újság
- Zalai Hírlap
- Szivárvány folyóirat
- Művészetbarátok Egyesület Havilap
- Zenész Magazin
- Lemezbörze Magazin
- Magyar Nemzet napilap
- Plaza Magazin
- Népszava
- Est FM Rádió
- Pannon Rádió
- Junior Rádió

A GLM produkció bemutatása

A GLM produkció egy művészettársulás, amelyben három önmagában is jeles művész összekapcsolta a képzőművészet az irodalom és a zene területéről alkotásait. Egymást megihletve létrejöttek a képek, a versek és a dalok. Kialakult egy képi és egy hanganyag, melyek szerves egységet képeznek s így egyszerre lehet élvezni a zenét, gyönyörködni a képekben és elgondolkodni a szövegeken. Olyan élményben szeretnénk részesíteni az embereket, mely több irányból gyakorol hatást rájuk

Az alkotók:

Zene és ének:       Géczi Erika
Képek:   T. Lukács Ágnes
Versek:   Máthé József

A mai rohanó világban, hihetetlen nagy az áru és információ dömping, s az emberek egyre kevésbé jutnak el a kultúra és a művészetek egyes ágaihoz külön-külön. Napjainkban a képzőművészet, az irodalom nem kap akkora teret, mint az előző korokban, sokkal kevesebben olvasnak el egy verses kötetet, sokkal kevesebben mennek el egy festőművész kiállítására. Amíg nem volt televízió, rádió, nem volt számítógép addig, egy képkiállítás, egy irodalmi est program volt. Ma az emberek leülnek a TV vagy a számítógép elé.  Századunkban az információ korát éljük, ami fantasztikus lehetőség.

A számítógép, az Internet olyan lehetőségek, melyek segítségével kinyílik az ember szeme a világra, percek alatt hozzájuthat bármilyen információhoz .Vagyis ha akarja megtekinthet egy kiállítást elolvashatja bárkinek a versét, meghallgathat egy dalt, eljuthat a képernyőn keresztül a világ összes országába, megtudhatja bárkiről, információt szerezhet, anélkül, hogy kimozdulna a szobájából.

A zene hihetetlen bőségbe és változatosságba fejlődött. Annyi stílus és annyi zenei irányzat fejlődött ki, hogy szinte csak kapkodjuk a fejünket. A zenekedvelőkkel szeretnénk megismertetni és megszerettetni a képzőművészet grafikai, képi kifejező ágát. Az énekelhető dalok többnyire dalszöveggel együtt készülnek, de nem minden dalszöveg művészi, igazán kifejező, és sokszor nem tartalmaz tartalmas, az emberek számára üzenetet hordozó mondanivalót.

Ezért gondoltuk azt, hogy a zenével összekapcsoljuk a képzőművészetet és az irodalmat. Célunk, hogy a zenehallgatás közben a képek látványa és a dalok szövege komplex élményt nyújtsanak. Az elgondolkoztató szövegekkel pedig szeretnénk felhívni a figyelmet részben arra, hogy ne felejtsünk el megőrizni olyan értékeket, amelyek örökérvényűek, másrészt egy másfajta nyelvezetben megfogalmazni a hétköznapi gondolatokat.

A számítástechnika egy fantasztikus lehetőséget nyújt ehhez. Egy CD lemezre rákerülhet egy könyv és egy hanghordozó anyaga, s ezek együtt különös összhatást nyújtanak.

Ezért hoztunk létre egy multimédiás CD-t, melyen egyszerre elevenedik meg a zene, a vers, a kép.

A leglényegesebb közös események:

1999      Xantus János Múzeum      kiállítás - koncert
1999   Le Jardin de Paris   koncert - sajtótájékoztató
2000   Mazda Szabó  Autóház   kiállítás - koncert
2000   Elkészül "A festőnő" című dal videoklipje
2000   Xantus János Múzeum   kiállítás - koncert
2002   Nemzeti Tankönyvkiadó   kiállítás - koncert

A GLM produkció  és T.Lukács Ágnes  szereplése a Médiákban 2001-2003. évben:

RTL Klub      "Delelő" című músor      beszélgetés, képek bemutatása, egy dal előadása
Budapest TV   "Szombat este" című műsor   beszélgetés, képek bemutatása, egy dal előadása
Satelit TV   "Házibuli exkluzív" című műsor   beszélgetés, képek bemutatása, egy dal előadása
ATV   "Popkalapács" című műsor   beszélgetés, videó klip lejátszása
Petőfi rádió   "Zenés délután" című műsor    
Pannon rádió   "Éjszakai kávéház" c. műsor    
Est FM rádió   "Sárkány lehelete" című zenés irodalmi est   beszélgetés, T.Lukács Ágnes verseinek felolvasása,
dalok lejátszása
ATV       A videó klip rendszeresen látható
Duna Tv   "Reggeli" című műsor   beszélgetés, lemezajánló, videó klip lejátszása
Győri Televízió   Interjú T.Lukács Ágnessel (kiállítás megnyitó közvetítése)
MTV 1   "Név Showr" című műsor   egy dal előadása

 

Maglód térkép

szechenyi terv cimlapon feher

 

RizVN Login