Mottó:
Új dolgokba belevágni, bátran és gyorsan, hogy ne valami ellen, hanem valami mellett tehessük le a voksunkat. Ezt szeretnénk elérni. A francia köztársaság elnökét idézve: „Bebizonyítani, hogy merésznek lenni olykor előrelátóbb magatartás, mint az előrelátás maga. Rámutatni arra, hogy aki semmilyen kockázatot nem vállal, az valójában mindent kockára tesz. Egy teljes sebességgel változásban lévő világban a mozdulatlanság a legkockázatosabb magatartás hazánk számára is."
Július 26.-án fenti témával találkozóra hívta Vaskó Krisztián alpolgármester a Fidesz elnöke a helyi vállalkozókat. Megjegyzem a frakción belül rendszeres téma a helyzetbe hozásuk szükségessége, de úgy tűnt, hogy párbeszéd nélkül ez nem nagyon működik.
A téma, szerintem, csábító volt. Lett volna mit mondani azoknak is, akik eddig a beruházásoknál munkához jutottak és a másik oldal is hallathatta volna a hangját.
Az alpolgármester bevezető szavai, illetve a település anyagi helyzetéből fakadó lehetőségek és jövőépítő tervek vázolása után Szvetics József képviselő és Hadnagy Zsolt alpolgármester ismertették a legégetőbb problémákat, melyek már évek óta nyomasztó gondot jelentenek és egyikük-másikuk a megvalósulás reményeit vetíti elénk.
Szó volt a majdani városközpontról, a reményről, illetve célról, hogy a kékbusz végre Maglódra ér. Beszéltek a mindenki számára fontos vízelvezetésről, az állomások és azok környékének rendbe hozataláról. Parkolók létesítéséről és sok minden másról.
Lengyel Bálint képviselő azt ecsetelte, hogy inkább a helyi tulajdonosok földjein való lakásépítést preferálná szemben az Elephant Holding földjein vizionált tömegméretű építkezésekkel. Huszár István Zoltán a kis kereskedelmi bolthálózatok kiépítését tartaná szükségesnek, amin keresztül a rászorulók támogatáshoz juttatása is megvalósulhatna.
Sok és sokakat érintő témák, a város életét érintő témák.
Nehezen indult a beszélgetés, mintha a résztvevők elszoktak volna, vagy hozzá sem szoktak az ilyen beszélgetéshez. Pedig az ilyen párbeszéd nélkül mind ők, mind pedig az önkormányzat sokszor csak helyben jár.
Ha a helyi vállalkozó helyben dolgozik, ide fizeti az adóját, az önkormányzat is jól jár. Nyilván nekik sem mindegy, hogy a város, ahol laknak, mennyire élhető.
Ezért fontosak az ilyen beszélgetések.
Ez után már nem is kérdés, mi a jó; ha az önkormányzat úgy működik, mint egy féktuskó, vagy mint egy aggregátor.
Galambos Emese, képviselő