TÁJÉKOZTATÁS ÜZLETEK, VENDÉGLÁTÓ HELYEK NYITVA TARTÁSÁRÓL

Ezúton értesítjük a vendéglátó üzleteket, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 8. §-a alapján vendéglátó üzletben az ott tartózkodók és az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében az ehhez szükséges időtartamot nem számítva tartózkodni tilos.

Ezt a szabályt nem kell alkalmazni:

a) a munkahelyi étteremre, illetve büfére,

b) a szálláshelyen található étteremre, illetve bárra, ha ott kizárólag a szálláshely vendégét szolgálják ki,

c) a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény (a továbbiakban együtt: nevelési, oktatási intézmény) menzájára, valamint büféjére, ha ott kizárólag a nevelési, oktatási intézmény dolgozóját, illetve a nevelési, oktatási intézmény tanulóját szolgálják ki,

d) az egészségügyi intézményben található étteremre, illetve büfére.

A Kormányrendelet 9. §-a szerint üzletben, lottózóban, nemzeti dohányboltban (a továbbiakban együtt: üzletek) az ott foglalkoztatottak kivételével este 7 óra és reggel 5 óra közötti időben tilos tartózkodni. Az üzletek este 7 óra és reggel 5 óra között kötelesek zárva tartani.

Este 7 óra és reggel 5 óra között a gyógyszertár és az üzemanyagtöltő-állomás nyitva tarthat.

A Kormányrendelet értelmében elrendelt nyitvatartás-módosítást külön bejelenteni a Jegyzőnek nem szükséges sem a vendéglátó helyiségek, sem az üzletek tekintetében.

2020. november 11.

Dr. Takács Béla 

aljegyző sk.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire

Tisztelet Maglódiak!

Városunkban is volt megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcra hőseire, azonban - tekintettel a vírushelyzetre -, nem lett meghirdetve széles körben. A megemlékezés rövid és jelképes volt, amelyről felvétel is készült.

Az alábbi linken megtekinthető Tabányi Pál polgármester megemlékező beszéde és a koszorúzás.

Tabányi Pál beszéde

Koszorúzás

Koszorúzás

 

KÖZLEMÉNY

Tájékoztatjuk városunk lakosságát, hogy az önkormányzat 138/2020 (IX.24.) sz. határozatával felmondta a 3. sz. háziorvosi körzet feladatellátási szerződését dr. Babos Őrs Levente által vezetett vállalkozással.

Az egészégügyi ellátásról szóló törvény a helyi egészségügyi alapellátást az önkormányzat kötelezően ellátandó feladataként határozza meg. Az önkormányzat eddig is és a hat hónapos felmondási időt követően is biztosítani fogja a háziorvosi ellátást városunk valamennyi lakója számára. Az egészségügyi terület fejlesztését eddig is prioritásként kezeltük és így lesz ezután is. A nyertes pályázatnak köszönhető új egészségügyi központ megépítésével komfortosabb körülményeket tudunk biztosítani mind a betegek, mind az egészségügyi dolgozók számára. Az 5. háziorvosi körzet beindítása is nagyban hozzájárul a helyi ellátás színvonalának emelkedéséhez.

Amíg mi a jövőt terveztük, a Rákóczi utcai rendelő orvosai között „háborúvá” fajult a személyi és szakmai konfliktus, melynek következtében csoportos eltávozással fenyegetőzve nyílt levélben „zsarolták” meg az önkormányzatot dr. Papp László eltávolítását követelve. A nyomásnak engedve szerződést bontottunk dr. Papp Lászlóval abban a reményben, hogy helyreáll a béke. Sajnos csalódnunk kellett!

Azt kellett tapasztalnunk, hogy nem minden vállalkozó háziorvos azonosult a maglódi betegek érdekében hozott erőfeszítéseinkkel. Korábbi nyilatkozatok ellenére kísérlet történt a pályázatunk megvalósításának késleltetésére és az új körzet elindításának megakadályozására. Az önkormányzat után ráadásul az új orvosaink is célkeresztbe kerültek. Az önkormányzat intézkedéseivel szembeni bizonyíthatóan valótlan állítások, beváltatlan ígéretek súlyos etikai és szavahihetőségi kérdéseket is felvetnek.

Mindezek ellenére Babos doktorral is szerettünk volna az egészségügyi jogszabályok alapján megfogalmazott új szerződést megkötni, de ő nem volt hajlandó a többi orvos által elfogadott feltételek mellett megállapodni. A képviselőtestület ülésén kétszer utasította el kategorikusan a szerződéses feltételeket. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az anyagi érdek elhomályosította a tisztánlátást.

Maglód város önkormányzata

NEMZETI GYÁSZNAP- Aradi Vértanúkra emlékeztünk

Tisztelet a Hősöknek!
„Tizenháromszor tizenháromnál, de még százszor tizenháromnál is több volt, akit azok a bitangok a magyarok első sorából kipusztítottak!" (Illyés Gyula)
171 évvel ezelőtt az 1848-49-es szabadságharc leverését követő megtorlások tetőpontjaként 1849. október 6-án kivégezték Batthyányi Lajost az első felelős miniszterelnököt és 13 Honvéd katonatisztet. Tegnap délután szűk körű megemlékezést és koszorúzást tartottunk.

ÁTADÁSRA KERÜLT A VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT!

A rendezvényen ünnepi megnyitó beszédet tartott Tabányi Pál polgármester, dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő,és Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Tóth István zongoraművész és Kostyák Attila hegedűművész maglódi táncrendet és Bartók Béla Este a Székelyeknél című dallamokat adták elő. Majd az egyház vezetői megszentelték, megáldották az új épületet és dolgozóit. Végül az ünnepélyes szalagátvágás után a látogatók bejárhatták az épületet.

Bővebben: ÁTADÁSRA KERÜLT A VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT!

Megújul a klenovai játszótér

Az önkormányzat felújítási tervet dolgozott ki a közterületi játszóterek állapotának javítás érdekében. Első lépésként a legrosszabb állapotú klenovai játszótéren történik átfogó beavatkozás. A játékok állapota miatt teljes csere szükséges, ezért leszerelésre kerültek az ottani eszközök és szeptember hó folyamán a Faberland Kft új fémvázas játékokat fog a régiek helyére telepíteni.

 

Behajtási hozzájárulások ügyintézése a nyári igazgatási szünet alatt

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nyári igazgatási szünet alatt, 2020. július 20. és  július 31. között, a behajtási hozzájárulások ügyintézésével kapcsolatban a közterület-felügyelőket tudják keresni, telefonon történő előzetes egyeztetés alapján, az alábbi beosztás szerint és elérhetőségeken:

Bővebben: Behajtási hozzájárulások ügyintézése a nyári igazgatási szünet alatt

Jegyzői hatáskörbe tartozó meglévő kutakkal kapcsolatos szabályok

 

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy az engedély nélkül létesített és üzemeltetett kutak vonatkozásában meghosszabbodott az engedélyezési határidő, mely alapján az engedély nélkül létesített kutak vízjogi fennmaradási, illetve vízjogi üzemeltetési engedélyezésére 2023. december 31-ig van lehetőség.

Bővebben: Jegyzői hatáskörbe tartozó meglévő kutakkal kapcsolatos szabályok

Maglód térkép

szechenyi terv cimlapon feher

 

RizVN Login