PÁLYA ÁTADÁS

2015. június 26-án 16 órakor átadásra kerül  a NAGYHÍD mögött az új gördeszka pálya!

A gördeszkások azonban csak szombat délutántól vehetik igénybe a pályát abban az esetben, ha addig esőmentes lesz az időjárás! 

 

Júniusi munkálatok

Gőzerővel folyik a Lövéte utcai óvoda építése. Állnak az épületek falszerkezetei, a kivitelezők a födém betonozását végzik. 

 

Bővebben: Júniusi munkálatok

Csíksomlyó 2015

Az idén tizedik alkalommal zarándokoltunk testvértelepülésünkkel közösen Lövétéről Csíksomlyóra. A jó hangulatú negyven kilométeres zarándoklat vallási jelentősége mellett erősíti a két település közötti összetartozás érzését is. A somlyói nyereg a több mint fél millió magyarral olyan felemelő élmény, amiért érdemes odamenni és visszatérni is. 

 

 

 

Bővebben: Csíksomlyó 2015

Maglódi lányok a bajnoki döntőn

Óriási küzdelmet hozott az idei női kézilabda bajnokság első helyét eldöntő mérkőzés. A Ferencváros hazai pályán fogadta a Győr együttesét és látványos játékkal bizonyította, hogy méltó kihívója a többszörös magyar bajnoknak. Az első összecsapás döntetlennel zárult, és az ezt követő büntetőpárbajt megnyerte a Ferencváros. A győztes csapatban két maglódi lányt is láthattak a kézilabdát kedvelők. Az egyik a válogatott Szamoránsky Piroska, aki néhány napja költözött városunkba. A másik Háfra Noémi, aki fiatal tinilányként került be a felnőttek közé és góllal vette ki a részét a büntetőpárbajból.

 

            

Hálaadó istentisztelet

A maglódi református felekezet nagyszabású hálaadó istentisztelettel köszöntötte megújult templomát és az újonnan épült közösségi házát. Április 16-án zsúfolásig megtelt a református templom az ünnepi eseményre. Az istentiszteleten igét hirdetett Dr. Bogárdi Szabó István a Duna melléki egyházkerület püspöke. A városvezetők és egyházi személyek mellett megjelent az eseményen Balog Zoltán miniszter úr, valamint Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő. A Murányi Attila tervezte közösségi terem és Somogyváry Mihály belsőépítész tervei alapján készült templombelső felújítás az Emeri Erőforrások Minisztériumának támogatásának köszönhető.

 

 

 

Munkakezdés

A kivitelezési szerződést követően az önkormányzata átadta a kivitelező cégek részére a Lövéte utcai munkaterületet. 2015. április 20-án kezdetét veszi a város harmadik óvodájának kivitelezése.

Beruházó: Maglód Város Önkormányzata

Tervező:   Udvarhelyi Zsolt - Architektus Kft

Kivitelező: RTN Plusz Kft Nyíregyháza, Roseber Kft Budapest

Műszaki vezető: Nevelő János

Műszaki ellenőr: Hegyi Lajos

Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Támogatási összeg: 284.200.000.- Ft

Vállalkozói díj: 228.607.404.- Ft + Áfa

Teljesítési határidő: 2015. szeptember 16.

 

 

Újabb P+R parkoló

A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. a nyaralói parkoló megépítését követően elindította a maglódi nagyállomáson megvalósuló fejlesztést is. A projekt munkaterület átadására a NIF a MÁV a kivitelező és az önkormányzat képviselőinek részvételével március 13-án került sor. A kivitelezést végző KÉSZ Építő Szerelő Zrt. a nyár végére vállalta a beruházás befejezését, amely 63 férőhelyes autóparkolót, negyven férőhelyes kerékpártárolót foglal magába. A fejlesztés során új buszöböl is létesül a Bellus téren. 

p+r

 

Bírság a következménye a közösségellenes magatartásoknak Maglódon

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 12-i ülésén új rendeletet alkotott, amelyben a helyi közösségellenes magatartásokat és azok jogkövetkezményeit határozta meg.

A rendelet alkalmazásában a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás az a tevékenység vagy mulasztás, amely bűncselekménynek vagy szabálysértésnek nem minősül, de a közösségi együttélés szabályaival ellentétes, és azt Maglód Város Önkormányzata e rendeletben a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartásként határoz meg.

A rendeletben a különböző közösségellenes magatartások jogkövetkezményeit a Képviselő-testület – igazodva a jogsértő személyéhez, a jogsértés jellegéhez – differenciáltan állapította meg. A közigazgatási eljárásban kiszabott bírság legalacsonyabb összege 10.000 Ft, legmagasabb összege egyes különböző tilalmazott magatartások vonatkozásában természetes személy esetében 100.000, illetve 150.000 Ft, jogi személy esetében 1.000.000 Ft.

Egyes tilalmazott magatartások esetében helyszíni bírság kiszabására is lehetőség van, melynek legalacsonyabb összege 5000 Ft, legmagasabb összege 50.000 Ft.

A rendelet a szükséges felkészülés idő biztosítása céljából 2015. április elsejétől lép hatályba.

A részletes tájékoztató a következő linkre kattintva olvasható:

közösségellenes magatartások - tájékoztató

Maglód térkép

szechenyi terv cimlapon feher

 

RizVN Login